Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Menesztették Nurszultan Nazarbajev volt kazahsztáni elnök két vejét két energetikai cég éléről – jelentették be a helyi hatóságok szombaton.
Dimas Doszanov a KazTransOil nemzeti kőolajszállító vállalat éléről távozott, Kajirat Saripbajevet pedig a QazaqGaz (az egykori KazTransGaz) gázszállító cég elnöki tisztségéből mentették fel. Az 58 éves Saripbajev Nazarbajev idősebb lányának, Darigának a férje, a 40 éves Doszanov pedig a húgáé, Alijáé. A volt elnöknek van egy harmadik lánya is, Dinara, akinek a férje Kazahsztán egyik leggazdagabb embere.
A jelenlegi elnök, Kaszim-Zsomart Tokajev 2019-ben lépett „tanítómestere”, Nazarbajev helyére, aki három évtizeden át irányította a legnagyobb közép-ázsiai országot. A január elején kitört válság azonban repedéseket okozott a vezető eliten belül. Tokajev kedden példátlan módon támadt Nazarbajevnek, akit azzal vádolt, hogy támogatta a „gazdagok kasztjának” létrejöttét.
A zavargások január 2-án kezdődtek a folyékony gáz (LPG) hatósági árának eltörlésével és ezt követő megemelkedésével. Tokajev akkor több vállalatot, közöttük a QazaqGazt okolta a válság előidézésével. Nazarbajevet erős személyi kultusz övezte és a hatalomból való távozása után is befolyásos politikus maradt. A zavargások óta azonban nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Olyan híresztelések láttak napvilágot, hogy külföldre távozott, amit a szóvivője cáfolt.
(MTI)
Fotó: Greg Baker / POOL / AFP